Meghalt, semmi kétség. Ott feküdt a padlón. Még szivárgott a vér a szúrt sebből, de már nem volt benne élet. A szeme a mennyezetet kutatta. Most először hozzá mert érni, és lecsukta a halott szemét. Megkönnyebbült kissé. Hat embert ölt meg. Ezt az utolsót már minden érzelem nélkül tette. Csak egy név volt a listán. Az utolsó név. Az első gyilkosságot kegyetlen brutalitással végezte el. A felismerhetetlenségig szétverte áldozatát. Kézzel, bottal, székkel. Ami csak a keze ügyébe került. Amikor a tükörbe nézett, keresni kezdte magán a sérüléseket, mert olyan véres volt. Azt hitte ő is vérzik valahol. Ez a hatodik már munka volt. Profi munka. Egy szúrás és vége lett. Az áldozata még rá is mosolygott. Ezt ugyan nem értette, de annyi mindent nem értett. Miért pont ezen akadt volna fenn. Az elején sok minden zavarta. A rángatózások. A kiabálások, a könyörgések, az ígéretek. A technika is új volt számára. A takarítás volt a legrosszabb. Minden tiszta mocsok. Ragadós, nyúlós szenny. Meg a szagok. A vér szaga szinte fojtogatta. Ennek ellenére egyszer se hányt. Néha azt sem tudta eldönteni, hogy végzett-e vagy még ütnie, esetleg szúrnia kell. A legnehezebben a szemekkel birkózott meg. A halott szemekkel. Bárhová ment a pincehelységben, a szem mindig őt nézte, szinte követte. Élőtől már nem félt, de a halott szemek még megperzselték a szívét. Bűntudata nem volt. Eltervezett mindent, és végig is csinálta. Magának tartozott vele. Azon csodálkozott, hogy az igazságszolgáltatás nem akadt a nyomára. Félúton járt, amikor elbizonytalanodott, és némi félsz vette be magát a pince- lakásba. Vette az újságokat és hallgatta a híreket, de semmi. Várt, de semmi. Semmi jel nem volt, hogy a nyomár bukkantak volna. Mégis minden zajra összerezzent. A postás motorja vagy ajtócsapódás. Sziréna hangja. Nem érte jöttek. Aztán nem volt mit tenni, be kellett fejezni amit elkezdett. Az első kettőt úgy mészárolta le, hogy nem is tudta mit csinál. A gyűlölet, a harag, a bosszú elnyomtak minden más érzést. A negyedik körül kezdett erkölcsi aggálya lenni, de onnan már nem volt vissza út. Legyen meg a Te akaratod. Meg is lett. Az Ő akarata. Nem messze volt a lakástól egy viszonylag elhagyott terület. Kiszögellés a folyó parton. Párocskák járnak ide megcsalni az otthon maradottakat. Az utolsó testet is szokás szerint a folyópartra vitte. Vitte utolsó útjára az utolsó áldozatot. Sokáig azt hitte ő is áldozat. Áldozat, akinek van saját akarata. Akarata volt, de élete már nem. Hazafelé már csak a saját végét tervezte. Sokszor végiggondolta, de most tanácstalan volt. Reggel bemegy majd egy utazási irodába, és az első géppel elmegy valahová, ahol átvágja a csuklóját és búcsút int. Legyint. Legyen meg a Te akaratod. A hajnali gép Ázsiába vitte. Nem is lehetett volna jobban kitervelni. Ázsia a misztikumával, a történelmével már régóta vonzotta. Nézegette is a képeslapokat. Kínai nagy fal. Meg az ősi kolostorok. Szeretett eljátszani az utazásnak a gondolatával. De a tragédia mindent felül írt. A reptérről taxi vitte a városszéli hotelbe. Pont olyan volt, mint a filmekben. Hajlongó alacsony férfiak és kacér nők. Welkám drink és félreérthetetlen célzások, hogy mi mindent kaphat még, csak egy szavába, meg némi dollárjába kerül. Elfoglalta a szállodai szobáját és a bőröndjét, amiben könyvek meg némi alsónemű volt, az ágy mellé rakta. Kivett egy sört a minibárból, és egy végső menetrendet készített. Kell valamilyen kés és egy üveg jóféle whisky. Éhes is volt, de milyen szánalmas, hogy most evésre tud gondolni. Szégyellte magát, de azért evett valamit a piacon. A pia is megvolt, már csak a kés hiányzott. Sátrak egymás hegyén hátán. Rengeteg gagyi holmi. Forróság, pára és kiabálás. Az egyik kézművesnél beleszerettet egy különleges, damaszkuszi pengébe. Ezerkétszáz dollárba került. Nem volt szándékában ennyi pénzt költeni, de a kés nagyon tetszett neki. Elment, visszajött, alkudozott. Ötszázat akart adni érte, de az árus nem engedett annyit. A végén nyolcszázért elhozta. Ivott még egy sört, és elindult a szállodába. Nehezen vitte a lába. Újabb és újabb sörökre állt meg. Kicsit jobban bírta már a hőséget, meg a párát. Folyt róla az izzadság. A sörök csak rövid ideig adtak enyhülést. Amíg itta őket rendben volt. A szabadból menekült vissza a következő lebujba. Még nem volt dél se, amikor elérte a szállodát. A recepciós rá se hederített. Olcsó számológépével számolgatta a tegnapi bevételt. Csak a pincérlány küldött egy kacér „gyeremáridete”-t és nagyot lendített rövid szoknyáján. Egy határozott mozdulattal a férfi tudomására hozta, hogy nem hord a szoknya alatt semmit. Hófehér combjai lágy párás domborulatokban végződtek. Ezek a párás, felhőbe vesző domborulatok nagyon jellemzőek voltak a kínai tájakra. Szeme beleveszett ebbe a nagyon is vonzó mélyedésbe. Tekintete olyan mohón falt bele a látványba, hogy a lány combjai elkezdtek lúdbőrözni. Az egész jelenet nem tartott sokáig. A pultos talán észre sem vette. Régen nem használt férfiasság ébredezett benne. Ez a néhány pillanat részegítőbb volt, mint az a sör, amit rövid itt léte alatt elfogyasztott. Keze önkéntelenül is a lány felé nyúlt. Mielőtt elérhette volna, beleakadt a damaszkuszi tokjába, és ez némi józanodásra késztette. Még van egy kis dolgom, nyögte a lány felé, és benyomta a lift hívó gombját. A szobában kipakolt és lerogyott az ágyra. Napok óta nem tisztálkodott. Egy zuhany jól esne biztosan. Nem volt meleg víz, csak hét után, de a hideg víz se volt olyan nagyon kellemetlen. Kifejezetten jól esett neki. Rikító színű alsógatyáját még a vizes testére húzta fel, és csurom vizesen ült le az ágyra, hogy birtokba vegye új szerzeményeit. Kezébe vette a damaszkuszit, és azt gondolta, ez a remekmű megért volna akár kétezer dollárt is. A tokból kiálló markolat türkizzel volt kirakva. Kisebb kövek szinte bevonták az egész, egyébként fából készült markolatot. A tőr végén egy kis karika, benne egy bőrmadzag. Biztosan azért, hogy nyakba is lehessen akasztani. A fekete bőr tok tette az egészet elegánssá. amit talán ezüst veretek díszítettek. A rengeteg kék és fekete az ezüsttel nagyon nemes küllemet adtak ennek a gyilkos szerszámnak. A penge nem volt túl hosszú, inkább széles volt. A vége pedig behajlott, mint egy karom. A készítője valamilyen speciális használatra dolgozhatta ki e szokatlan formát. Eret vágni tökéletes lesz. Bekopogott a lány az ajtón, hogy kér-e valami extra szolgáltatást, de most már nem volt kedve hozzá. Talán ha ajtót nyitott volna, de nem volt kedve felállni. Tudta, ha odamegy az ajtóhoz, akkor beengedi és még talán jól is érezte volna magát. Szépek ezek az ázsiai lányok. Túlságosan is. Töltött egy pohár italt és nagyot nyelt belőle. A maró italt szerette megforgatni a szájában, mintha öblögetne. Utána nyelte csak le, amikor már az egész úgy marta, hogy levegő után kellett kapni. Kés a kezében és valamilyen jelre várt. A jel késett, így inkább ivott még. Azóta a szörnyű este óta nem gondolt a tragédiára. Soha. Álmodni se álmodott vele. Velük. Csak a bosszú járt a fejében. Elpusztítani mindenkit, akik elvették az életét. Négyen ültek a kocsiban. Hazafelé a nyaralásból. Imádott szörfözni, azon nyáron tanította meg a fiát is. Bejött a kis csávónak. Igazi vízi szörny lett belőle. Úgy hasította a vizet, hogy öröm volt nézni. A csajok főztek, meg vásároltak. Alig voltak vízben. Szinte csak a bazárban érezték jól magukat. Ők ketten pedig estig ki sem jöttek a tengerből. Néha a szörf helyett egy kis vitorlást béreltek, és döntögettek a parti szélben. Este együtt járták az utcákat. Nézték a boltokat, kirakatokat. Amikor megéheztek, helyet kerestek. Ahol a legjobban illatozott a sült, oda tértek be. Halak, polipok, rákok és ezerféle saláta. A paradicsom lehetett ilyen. Ilyenkor az idő is másképp dolgozik. Túl hamar lett vége a két hétnek. Mintha csak egy hosszabb délután lett volna. Megfogadták, hogy jövőre is, sőt talán minden évben visszajönnek erre a partra.

Szerette a hosszú utakat. Szeretett vezetni. Vezetés közben többször a tükörben nézegette azt a három embert, akiért bármire képes lett volna az életében. Ha kell, ölni is. Hol az utat nézte, hol pedig a tükörben a családját. Hátra- hátranézett, és egyszer csak két fénynyalábon akadt meg a szeme. Mintha gyorsabban közeledne feléjük, ahogy az logikus lenne. Aggodalom fogta el. Egy baljós érzés. A gyomrában dobogott a szíve. Vissza az útra, majd újra a tükörbe. Tükör, út. Út, tükör. Érezte, hogy itt valami nem stimmel. A gázt és a dudát kezdte el nyomni veszettül. A fénynyalábot nem tudta eltéríteni, viszont felébresztette a benn szunyókáló hármast, akik riadtan fordultak hátra. Az ütközés pillanatában mind a négy szempár a tükröt nézte, és kutatta a másik tekintetét. Szeretlek, lehelte az asszony, és ebben a pillanatban becsapódott az ellenséges jármű. Akkorát dobott az autójukon, hogy a sofőr átharapta a nyelvét, a kocsi letért a műútról és elkezdett bukfencezni. Hihetetlen hangzavar támadt. Fém a fémmel, kiabálás sírás sikítás. Üvegcsörömpölés. A fém sikítása, ahogy a betonon csúszik. A robaj nem akart szűnni, és egyszer csak elkezdett lefelé zuhanni. Zuhanni?

Kinyitotta a szemét, és azt érzékelte, hogy a hotel, ami az előbb még végső otthonát adta, most valahova beszippantódik. A falak, a tető, a padló egy láthatatlan örvényben tűnnek el. Ő is ebben az örvényben sodródott. Kár lett volna bármilyen ellenállás. A levegő hiánya volt az egyetlen, ami zavarta. A por, úgy érezte, hogy kitölti azt az űrt, ami az épület eltűnésével keletkezett. Hagyta, hagy történjen, aminek történnie kell. Egyik kezében a damaszkuszit, a másikban a Jack Daniel’s nyakát szorongatta. Inkább csak csodálkozott, mint félt volna. A félelem már eminnen volt. Nem talált fogást rajta. Próbálta úgy tartani magát, nehogy kárt okozzon benne az esés. Egyszer minden zuhanás véget ér. Kezei foglaltak voltak, de érezte, hogy nincs nagyobb baja. Él és virul megint. Itt- ott horzsolás, és a feje is vérzett, de egyben volt. Mintha egy mélygarázsban találta volna magát, de a törmelékek az egész teret betöltötték. Csak sejteni lehetett, hogy ez valaha garázs volt vagy valami hasonló. Ahogy talajt ért a lába elfintorodott. Az élet mindig keresztül húzza a számításait. Valamiért mindig beavatkozik. Lecsavarta az üveg kupakját és egy nagyot húzott az émelyítő italból. A kés is megvolt, az üveg is majdnem félig. A terv sokat nem módosult. Nem lett semmi baja. Most se. Az autóban is csak átharapta a nyelvét. Annyi baja lett, hogy nem tudott beszélni senkivel. Nagyon nem is akart. Kivel beszélt volna? Jöttek ugyan látogatók, rokonok, riporterek, nyomozók. De senkivel egy szót se beszélt. Valami híresség vezette azt az autót. Mondták neki, hogy megússza. A híresség. Ő viszont tudta, hogy nem fogja megúszni. A híresség. Az autóban hárman haltak meg. A két gyerek meg az anyjuk. A bírósági ítélet után duplázott. Tényleg azt hitték, hogy megúszhatja. A híresség. Minden életért kettőt vett el. Ennyivel tartozott a fiának, a lányának, meg az asszonyának. Így gondolta, de aztán a vége felé már ebben sem volt biztos. Megcsinálta. Túl van rajta. A borzasztó az, hogy nem lett jobb tőle. Nem lett semmi se más. Csak a saját halálát kívánta már, de azt azonnal. Ez nem változott. Kortyolt egyet, és keze a damaszkuszira tévedt. Minden úgy jó, ahogy van. Ezt már a középkorban megénekelte valamelyik dalszerző. Motozást, nyögéseket vélt hallani. Már egy ideje kerülgette ez a zaj, de nem tulajdonított neki különösebb figyelmet. Kutya talán, vagy gyerek lehetett. Egy jótett még belefér ebbe az életbe. Átvergődött a romok között, és pár méterre megtalálta a nyöszörgést. Egy rettenetesen koszos, mocskos gyerek volt. A nemére csak a ruházatából lehetett következtetni. A földön ülve tépett, mocskos szoknyácskáját igazgatta zavartan. A tekintete arról árulkodott, hogy hasonló képpen gondolkodik a férfiről, mert egyszeriben elhallgatott és kimeredt szemmel bámulta a felé kúszó rettenetesen mocskos alakot. Ez a mocskos alak szinte meztelen volt, csak valami elképesztő színű ruhadarab védte az ágyékát. Végigtapogatta a gyereket, hogy vannak- e törött csontjai? Olyan szakértelemmel végezte, hogy a kislány teljesen megnyugodott. Amikor meglátta az üveget, ujjával a szájára bökdösött és jelezte, hogy inni akar. A férfi nem is gondolkodott, csak átnyújtotta a fekete címkés palackot. A gyerek húzott egy emberest, majd öklendezni és hányni kezdett. A férfi ekkor döbbent rá, hogy mi is van a palackba zárva. A kislány a hányást egy ájulással zárta le. Csinálni kell valamit. Mégse hagyhatja sorsára ezt a koszos kis hajcsomót. Szirénák és mindenféle emberi hang kezdett a tudatáig eljutni. Eddig is hallotta, de nem foglalkozott velük. Most viszont a hang útját kereste. Ahol az bejutott, ki is lehet menni. Úgy látszott, hogy nem sok betont használtak az építkezésnél, és elég könnyen haladt felfelé. A damaszkuszinak is jó hasznát vette. Ásott, kapart, kezei véresen túrták a földet, és csakhamar a fény is megszületett. A gyerek is magához tért. Ott állt szorosan mögötte. Próbálta hátrébb terelni, nehogy valami ráessen, de ő hajthatatlan volt. A férfi mégis keresett egy biztonságosnak tűnő helyet, és odaültette. Visszamászott és kapart tovább. Megindult valami nagyobb ömledék. Hátrakapta a fejét, a gyerek szorosan mögötte. Mintha vigyorgott volna. Egy nagy kupac sitt zúdult ugyanis arra a helyre, ahová a gyermeket biztonsági céllal állította. Hosszasan elgondolkozva bámulták a lezúdult törmeléket. Aztán nézte a vigyorgó gyerekarcot, és egyszeriben bájosnak, szépnek találta. A sírás fojtogatta. Lehet, vissza is mosolygott, de erre nem vett volna mérget. Régen nem tapasztalt érzéseket vélt felfedezni magában. Egy kicsit megint embernek érezte magát. Tényleg a segítés tartaná életben az embert? Húzott egyet az üvegből és folytatta a mentőakcióját. Néhány nagyobb kődarab volt még hátra, és a gyereket ki tudta tolni a nyíláson. Vérben és mocsokban megszületett az első túlélő. Hirtelen a lyuknál kisebb csoport jelent meg, és kitépték őt is a mélyedésből mielőtt még bármit is mondhatott volna. Angolul faggatták túlélők vagy sérültek, egyáltalán információk után. Néhány szanitéc letakarította a gyereket, és ellenőrizték, hogy vannak-e komolyabb sebei, aztán hagyták őket. Rohantak túlélők után. Igen furcsa képet mutatott az utca. Hirosimáról látott fotókra emlékeztető sivár romhalmaz volt, amíg csak a szem ellát. Fogalma se volt mi történt. Füst, por mindenhol. Tüzek vagy éppen vízsugár lövellt az ég felé. Rohangáló emberek kiabálva, sírva futkároztak össze-vissza. A whisky is kilehelte lelkét. De a damaszkuszit még most is szorongatta a kezében. A gyerek megmosdatva, bár még mindig szutykosan nagyon kis helyeske volt. A férfire úgy nézett, mintha az Isten állna előtte. A férfi is érezhetett valamit, mert bizton lehet állítani, valami mosolyféle jelent meg az arcán és egyfajta nyugalom. Azon elmélkedett, hogy lehetséges-e az, hogy valaha még valaki azt mondja neki, apa. Jöttek- mentek a mentőcsapatok, és néhány szendvics meg innivaló is előkerült. A gyereket el akarták vinni, de az rúgott, mart, harapott, és olyan ordításba csapott, hogy végül is otthagyták. Hosszasan nézték egymást. Jó volt ránézni. Tisztaság és szeretet áradt a gyermek szeméből. Na, menjünk valamerre. Átvergődtek a nagyobb romokon és néhány kíváncsiskodón. Valamilyen útszerűséget véltek felfedezni, aminek határozott iránya volt. Mindegy, csak el innen. Előttük pár száz méterrel alig vonszolta magát egy alak. Nem lehetett biztosan látni, de gyaníthatóan egy nő volt az. Néha hátra- hátra nézett. Mintha keresne valakit vagy valamit. Kezeit többször az égre dobálta. Egyre lassultak a léptei, és amikor már két karnyújtásnyira volt, hosszabban hátranézett. Jól látható volt, hogy egy nő. Tekintete végigpásztázta a két személyt és barátságosan elmosolyodott. A kislány viszonozta a kedvességet. Felnézett az óriásra, új barátjára, és belecsúsztatta kezét a damaszkuszit szorongató kézbe.